Emlékpark

A Böjte Csaba ferences szerzetes által alapított Szent László Alapítvány megvásárolta az 1849. február 9-én zajlott piski csata helyszínét és emlékhellyé kívánják alakítani a Dévához közeli kéthektáros területet és a rajta álló hajdani csárdát.

„Szeretettel megosztom örömünket! Sikerült megvásárolni a Sztrigy folyó partján a piski csatateret, a rajta ma is álló hajdani csárdát! 1849. február 9-én vívott ütközetben a császári csapatok itt alulmaradtak, és győztek a honvédek! A közel két hektáros telek földjében pihennek az elesett katonák hamvai. A véres, elkeseredett küzdelemben több mint 1500 katona esett el! Halottainkról megemlékezni, értük imádkozni, a sírjaikat gondozni keresztény kötelességünk, mi ennek a feladatnak szeretnénk eleget tenni, ezért akarjuk a hajdani csárdát és környezetét átalakítani történelmi emlékhellyé! Nagy munka, nagy feladat, de ha összefogunk a hősökért és a felnövekvő fiataljainkért, biztos, hogy sikerülni fog!”

Az Emlékpark tervét Lázár Gyula építész készítette el, a látványtervek Lázár Zoltánnak köszönhetően már most megtekinthetők.

A történelmi emlékhely-együttes kialakításának koncepciója

A Bem Obeliszk helyreállítási terve