Emlékparkot hoz létre Böjte Csaba új alapítványa a piski csata helyszínén

A Böjte Csaba ferences szerzetes által alapított Szent László Alapítvány megvásárolta az 1849. február 9-én zajlott piski csata helyszínét. Október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján tartott ünnepségen Böjte Csaba bejelentette, emlékhellyé kívánják alakítani a Dévához közeli kéthektáros területet és a rajta álló hajdani csárdát.
A piski csata Bem József erdélyi hadjáratának egyik fordulópontja volt. A Sztrigy folyó stratégiai jelentőségű hídjának birtoklásáért folyt a harc 1849. február 9-én Bem József és Puchner Antal Szaniszló seregei között.

A megemlékező ünnepségen a dévai Magyarok Nagyasszonya Kollégium diákjainak előadása után Böjte Csaba mondott beszédet. Nem a táj vagy az épület a fontos, hanem az a tenyérnyi szülőföld, amin állunk, ahol Bem seregei dicső győzelmet arattak – mutatott rá Csaba testvér. – Úgy gondoltuk, jó lenne, ha ezt nemzeti emlékhellyé alakíthatnánk át, ennek megvalósítása érdekében létrehoztuk a Szent László Alapítványt.

Úgy alakult – a világjárvány miatt – , hogy az alapítvány bejegyzésének időpontja pont 2020. június 4-e. Nekünk ez a válaszunk a trianoni eseményekre, nem a gyász, az elkeseredés, a bosszú, a harag, hanem az érték létrehozása, a teremtés. Az sem véletlen, hogy október 6-án jöttünk el ide, pont ma lett véglegesítve az vásárlás. Nemcsak imádsággal, egy szál virággal, szeretettel emlékezünk a hősökre, hanem kemény munkával is.

Böjte Csaba emlékeztetett: Ezen a területen nyugszik közel 1500 katona, erdélyi hős forradalmár. Szeretnénk egy hozzájuk méltó és mindannyiunk számára fontos emlékhelyet létrehozni itt. Nemcsak a múltért érdemes összefogni, hanem a jövőért is. Ha a mai fiatalok látják, hogy értékelni tudjuk a régiek hősiességét, hitét, értékekért való kiállását, akkor az új generáció is könnyebben fog az értékek mellett dönteni és azok szerint élni.

Áll még az a csárda is, amiből kitessékelték az osztrákokat. Ezt az épületet is szeretnénk rendbe tenni – tette hozzá Csaba testvér. – Szeretettel hívom Erdély népét, nem arra, hogy valaki vagy valami ellen összefogjunk, hanem hogy hőseink emlékére itt, Piskin hozzunk létre egy emlékparkot.

Az ünnepség imádsággal zárult, melyet nemcsak a honvédekért mondtak, hanem más nemzetek fiaiért is, mindenkiért, akik itt küzdöttek, és azért, hogy a jövőben minden nézeteltérést párbeszéddel tudjunk megoldani.

Forrás: Magnificat.ro

Fotó (archív): Merényi Zita

Videó: Magnificat.ro