„Ha elvész a híd, elvész Erdély!” (Bem József)
1849. február 9-én vívták Bem József honvéd tábornok és Puchner Antal erdélyi császári főparancsnok seregei a sorsdöntő piski csatát, ahol véres küzdelem árán a lengyel származású hadvezér csapatai győzedelmeskedtek.
Az 1848 decemberében meginduló fényes erdélyi hadjárat a Nagyszebennél elszenvedett kudarc után fordulóponthoz ért, ugyanis Puchner hamarosan rákényszerítette a szász és román nemzeti komitékat a Havasalföldön állomásozó orosz seregek behívására.
Miután a cári csapatok megszállták Nagyszebent és Brassót, a császári főparancsnok teljes erejével Bem ellen fordulhatott, így február 4-én, Vízakna mellett jelentős győzelmet aratott a honvédek felett. „Osztrolenka véres csillagának” a súlyos vereség után már csak 1500 embere és néhány ágyúja maradt, így csupán egyetlen lehetősége volt: egérutat nyerni nyugat felé, a Maros mentén ugyanis jelentős utánpótlás haladt kelet felé, amit a Bánságból kiszoruló Damjanich János küldött Bem számára.
Miután Puchner csapatai nyomasztó túlerőben voltak, a következő napokban a honvédeknek szinte emberfeletti teljesítményt kellett nyújtaniuk, ugyanis a visszavonulással egy időben véres utóvédharcokat vívtak a császáriakkal, miközben a lengyel fővezér sebesülése miatt lényegében cselekvésképtelen volt. A Bem József helyére álló Czetz János ezredes azonban kiválóan teljesítette a rábízott feladatot, így néhány nap után a honvédek egyesülhettek a Damjanich által küldött segédhadakkal, ezáltal az erdélyi hadsereg 7000 főre gyarapodott. Ezután már csak egyetlen, ám annál komolyabb feladat maradt: meg kellett állítani Puchner seregeit, mielőtt azok kijutnak az Alföldre. Erre az 1849. február 9-én vívott piski csatában került sor.
Az apró falucska Dévától 8 kilométerre keletre, a Sztrigy folyó bal partján fekszik, ahol Bem csapatai már az ütközet előtti napon, február 8-án elfoglalták állásaikat. A lengyel származású fővezér feladata egyszerű és világos volt: meg kellett akadályoznia, hogy a császáriak elfoglalják a Sztrigy felett épült, mintegy 40 méter hosszú fahidat. Miként Bem is megállapította: „ha elvész a híd, elvész Erdély is”, így aztán a Piski melletti átkelő később a magyar hadtörténet egyik legjelentősebb hídjának bizonyult.
A tábornok a siker érdekében a folyó jobb partján álló fogadó mellett is erős védelmi állásokat épített ki, ezeket azonban a február 9-én hajnalban meginduló osztrák támadás egy pillanat alatt elsöpörte. Puchner körülbelül Bem seregével azonos haderővel, 7000 reguláris katonával érkezett Piskihez, a császáriakat azonban ezen felül még a román népfelkelők tömege is segítette, az osztrák tüzérség pedig messze felülmúlta a honvédok tűzerejét.
A csata tehát császári támadással kezdődött, Kemény Farkas honvédjainak visszaszorulása után pedig hiába küldték rohamra a Mátyás-huszárokat, Puchner tüzérsége pillanatok alatt rendet vágott a lovasok között. A küzdelem hamarosan már közvetlenül a hídért folyt, ahol az ütközet egy válságos pillanatában az osztrák katonák meg is kezdték a honvédek lefegyverzését, Czetz megjelenése azonban megfordította az eseményeket. A magyar erők hamarosan elkeseredett rohamot vezényeltek a császáriak ellen, akiket meglepett a nem várt ellenállás, és rövid idő múltán meghátráltak. Egy időre Bem csapatai kerültek fölénybe, az általános támadás azonban ismét megtört Puchner ágyúi előtt, a Piskihez érkező osztrák főparancsnok vezetésével pedig az ellenség újra a Sztrigyig jutott.
Fortuna tehát ismét pártot váltott: a jobb parton álló fogadó rövid időn belül harmadszor is gazdát cserélt. A honvédok helyzete ezután még a korábbinál is válságosabbra fordult, ugyanis miközben a magyar csapatok egy része már futásnak eredt, Puchner utászai megkezdték a híd lerombolt részének újjáépítését, hogy az ágyúk átvontatása után döntő csapást mérhessenek Bem maradék erőire. A csata látszólag elveszett, a lengyel hadvezér azonban észrevette, hogy a császáriak már szinte teljesen felélték lőszerüket, ezért mindent egy lapra tett fel: harcba küldte a Bethlen Gergely parancsnoksága alatt álló tartalék egységeket, melyek végül kiharcolták a győzelmet.
A Sztrigy két partját összekötő híd tehát a honvédek kezén maradt, a következő hónapokban pedig Erdély is újra magyar uralom alá került. Igaz, a döntő sikerhez még komoly bravúrokra volt szükség, ugyanis Bem csak Puchner és az oroszok kicselezésével tudott visszajutni a Székelyföldre, ahol ismét felfrissíthette csapatait, és felkészülhetett az ellenséges csapatok kiűzésére.
Forrás: Tarján M. Tamás (Rubicon)
A piski csata leírása
Gracza György: Az 1848-49-iki Magyar Szabadságharcz Története című, 1894-98-ban kiadott könyvében:
1849. február 7. Szászváros. Seregünk csak erős küzdelemmel, szuronyszegezve képes a városba hatolni. E közben beesteledik. Puchner kifáradván az üldözésben, Balomir mellett táborba száll.
Bem tábornok tehát, szívós kitartásával újólag időt nyert. Pedig legfőkép erre volt szüksége. Igaz, megint távolodók Szebentől, de közelebb jutott a czéljához. Hiszen Szászvárostól Déva alig van három órajárásnyira; a Kemény-dandár nem lehet messzi.
Ha fölkereshetnék! De ki vállalkozik arra, hogy most, éjjel, az oláh táborokon keresztül Déváig menjen? És előlép gr. Bethlen Gergely ezredes.
— Én ! — mondja szilárd elhatározással. — Azonnal indulok, s bárhol van Kemény: okvetlenül föl fogom keresni. Ezzel nyomban lóra ül, s két Kossuth-huszár kíséretében, nekivág a sötét éjszakának. Hajnalfelé már vissza is jön. Paripájáról csak úgy szakad a tajték; maga is olyan fáradt, hogy alig bír a nyeregből leszállani. De barna nemes arczán az öröm napfénye ragyog. Jó híreket hoz. Kemény dandárjának az első csapatai a közelben : Pisken állanak; a magyarországi segélyhad egyrésze Déván táboroz, a zöm pedig reggel okvetlen megérkezik.
— Hála Istennek! — tör ki Bem szivéből a hálaadó fohász, s Bethlen Gergelyt gyöngéd szeretettel magához öleli.
Most már ismét a régi ember; hallgatag, de szívélyes. Gyorsan, látható jókedvvel teszi meg intézkedéseit. Keménynek megüzeni, hogy sietve nyomuljon Szászváros felé, Czecznek pedig utasítást ad az egyesülés gyors keresztülvitelére; aztán szállására vonul, hogy nyugodtan kipihenhesse magát, — egy hónap óta először.
Ámde, alig dől le, már fölzavarják. Puchner Szászváros előtt van, s támadásra készül.
— Nem baj, — válaszolja Bem, — talán csak megbirkózunk véle. Hisz Kemény egy-két óra múlva itt lesz.
S négy ágyújával (már csak ennyi volt) lőszer nélkül, vakmerőén elfogadja az ütközetet. Épp kezdődik a viadal, midőn trombita harsog, és jön a várva-várt első segélycsapat: két szakasz az 55-ik honvédzászlóaljból, s a bihari lovasnemzetőrség egy osztálya. Bár elmaradtak volna!
A bihari nemzetőrség ugyanis, amint az első gránát közzéje csapódik, megfordul, s neki a szaladásnak. Erre aztán az egész sereg zavarba jön, s szintén hátrálni kezd.
Bem tábornok, mint mindig, most is a legutolsó a visszavonulásban. Rendületlenül áll kedves ágyúi mellett. Pedig az ellenség mármár körülözönli. Egy gránátos őrmester egészen közelébe férkőzik, s egyik ágyúnkra, elfoglalandó, ráteszi a kezét.
— Nyomorult! Te az én ágyúimat akarod? Vissza! — dörgi haragosan Bem; s lovagkorbácsával olyat vág a gránátos arczára, hogy az visszatántorodik. E pillanatban egy köz vitéz vállhoz kapja fegyverét és Bemre czéloz. A fegyver eldördül, s a golyó a vezér jobbkezének a középujját zúzza össze.
Csak most tör elő Dobay őrnagy egy honvédcsapat élén, s a veszélyben forgó tábornokot az ágyukkal együtt rövid küzdelem után szerencsésen megmentig. Erre Bem a csapatok további vezetését átadja Czecz ezredesnek, s ő maga Piskire megyen. Csak itt nézeti meg az ujját. A tábori orvos fejcsóválva aggodalmaskodik:
— Biz ez igen súlyos sebesülés. Azonnal le kell vágni, hogy el ne üszkösödjék.
— Hát csak rajta, de minden teketória nélkül.
S Bemnek egy arczizma sem mozdul meg a műtét alatt. Sőt, midőn egyik-másik tisztje sajnálkozni kezd fölötte, hirtelen közbevág:
— Minő komédia! Egy haszontalan ujjammal kevesebb van. Inkább arra vigyázzanak, hogy az ellenség mostani állásukból ki ne
szorítsa önöket.
Köszöntéskép megbillenti fejét, s egész nyugodtan lovagol tovább, Déva felé. Puchner megszállotta Szászvárost, s aznap csupán Keménynyel a piski hid mellett volt egy kis előőrsi csatája.
Másnap, febr. 8-án délben végre megjött Beke ezredes is, a magyarországi segélyhad zömével. Bem tábornoknak tehát ismét volt szép s erős serege, s újólag hozzáfoghatott Erdély fölszabadításának nagy munkájához.
Csapatainak létszáma most már ez :
A gyalogság.
A 11-ik honvédzászlóalj…………………….. 800 ember
A 4-ik „ …………………….. 700
A 31-ik zászlóaljból …………………….. 400
Az 1-ső székely zászlóalj…………………….. 900
A 3-ik Máriássy-zászlóalj…………………….. 800
A torontáli őrség…………………………………… 100
Az 55-ik honvédzászlóaljból………………… 600
Aradi mozgók …………………….. . 200
Kemény zás lóalja ……………………………… 200
A 24-ik honvédzászlóalj, vagyis a fehérsipkások ……….. 900
Összesen 5600 ember.
Lovasság.
Egy osztály Würtemberg-huszár . . . . 300 ember
Három svadron Mátyás-huszár …. 300 „
Egy osztály bihari őrség …………………….. 400 „
Összesen 1000 ember.
Tüzérség.
Különböző minőségű ágyú …………………….. 28 darab.
Bem újabb serege tehát 6600 fegyveresből s 28 ágyúból állott.
Zsurmay, a vízaknai ütközet zűrzavarában mintegy 4—500 emberrel Medgyes felé szakadt, s azóta nem tért vissza.
Ezzel szemben az ellenséges haderő ilyen vala:
Három g y a lo g d a n d á r………………… 9000 ember
Egy lovasdandár…………………………. 2800 „
Oláh népfelkelés…………………………. 5000 „
Összesen: 16800 ember.
Ezenfelől 40 ágyú. A szász nemzetőrség úgy látszik, megelégelte az eddigi dicsőséget, s a muszkák védőszárnyai alatt otthon maradt.
Tehát 17000 ember 6500 ellen, 40 ágyú 28 ellen! Ilyen volt a számarány az osztrák és a magyar csapatok között febr. 8-án: a történelmi nevezetességű piski csata előtt.
Előcsatározások
Már febr. 8-án alkonyaikor megkezdődött az előcsatározás. Egy portyázó-csapat a piski hídnál megtámadta Kemény dandárát. Kemény azt hívén, hogy az egész császári haderő ellene zúdul, megretten, s futár által segélyt kér Bemtől. Bem ekkor már Déván volt. Azonnal magához hivatja Czecz ezredest, s igy szól hozzá:
— Menjen, s tegyen amit tehet. Ha a lúd elveszett, Erdély is oda van!
Képletes intelem, de az aggódó vezér bölcs előrelátása sugárzik ki minden szavából. Voltakép aztjelenti, hogy szedjük össze magunkat, mert ha ez a csata is elvész: lehetetlen többé megbirkóznunk a túlhatalmasodott zsarnoksággal.
Puchner szintén igen jól tudta, hogy döntő mérkőzés előtt áll. Ha győz: ismét ura Erdélynek. Bem hitelét veszti, a magyar sereg szétszóródik.
Mind a két fél tehát nagy erővel készült az összecsapásra. Piski egy szerény hátszegvidékí falu, a Sztrigy, (Stryg, Strehl) nevezetű folyócska partján. A Sztrigy e helyütt rendkívül sebes folyású, s Piskitől nem messzi zuhogó robajjal ömlik a Marosba.
A község előtt térés mező van, beszegélyezve domblánczolattal. A Déva felől vezető országút éppen Piskinél metszi át a Sztrigyet, amelyen egy erős, körülbelül húsz öl hosszú fahíd visz keresztül. A hid jobboldalán egy kocsma, egy vámszedőház, s több melléképület áll.
Keresve sem lehetett volna ennél alkalmatosabb csatateret találni. Az éj zavartalanul folyik le. De már kora hajnalban mindenfelé élénk nyüzsgés támad.
Megkezdődött a rendezkedés. Az osztrák sereg egyrésze a híddal szemközt, Piski felett, a magaslatokon helyezkedik el. A központ a Pádról vezető utón áll; a jobbszárny lovassága egész a Maros-partig ereszkedik, túl a Maroson pedig az oláh népfelkelők táboroznak.
A magyar had a Sztrigy túlpartján vigyáz. A hidat, mint tudjuk, Kemény Farkas védi; jobbról-balról a dombokon egy-egy őrcsapat. A fősereg még Déván táboroz.
A piski csata napja
Péntek, február 9-ike. Tiszta, derűs reggel.
Még nincs hat óra, midőn a piski magaslatokról az első ágyúlövés eldördül. S erre az egész vonalon megkezdődik a szóváltás — ágyúkkal. Mintha csak jóreggelt kívánnának egymásnak.
Kilencz óra tájt az ellenség végre előnyomul. A Bianchi-ezred egy zászlóalja rohammal beveszi a fogadót, majd egy vadász-csapat tör elő, s a 11-ik honvédzászlóaljat leszorítja a hídról. Ámde a közeli füzesekből ismét megszólal néhány magyar-ágyú.
A 11-ik honvédzászlóalj szuronyt szegez és rohan vissza; de amint a hídfeljáróhoz ér: csodálkozva veszi észre, hogy a Bianchi-gyalogosok kezében a megadás jeléül fehérkendő lobog.
Pillanatnyi szünet áll be, miközben Kemény Farkas a hidra lovagol. Erre az ellenséges csapat eldobja a fehérkendőt, s a gyanútlan Keményre támad. Azt hiszi: Bem, s el akarják fogni. A mieink persze nem engedik, mire rettentő viadal támad. Ember-ember ellen küzd, szuronynyal, puskaagygyal, kézzel, aki hogy bírja. Kemény, a kinek már lovát is elvitték, csak nagy bajjal tud kiszabadulni a kelepczéből.
E perczben érkezik meg Czecz Déváról a fősereggel. Az álnok Bíanchi-gyalogság épp a Kemény lovát akarta elvezetni, — beszéli tovább Czecz, — mikor a hídhoz értem; képzelni lehet bámulatomat a roppant zavar fölött, amelyet még az is növelt, hogy úgy a császáriaknak, mint a Máriássy-féle zászlóaljnak, mely szintén a hídon tolongott, egyforma fehérbőrös fegyverzete volt.
Néhány közkatona már engem is körülfogott, s azt követelte, hogy adjam át a kardomat. Erre megfordítottam lovamat, s a Máriássy-zászlóaljnak és a tüzérségnek tüzet parancsoltam.
A hídon iszonyú kéztusa fejlődött ki, a szurony és golyó minden irányban halált szórva ugyancsak működött, az ágyukat újra és pedig sokkal előnyösebben elhelyezték és ez intézkedés által növelték az ellenség ijedelmét. A Bianchi ezredből egy zászlóalj csaknem minden tisztjét elvesztette.
E pillanatban Bem is megérkezett, a 11. és 55. zászlóaljat, kik ez idő alatt megint összeszedték magukat, ismét átküldte a folyón és megrohantatta velük a magaslatokat, mig a Mátyás-huszárok és a bihari őrség sebes vágtatva űzték le a hídról az ellenséget a síkságra:
a Würtemberg-huszárok és a székely zászlóalj, mely az ellenséges jobbszárny ellen működött, ott kelt át a Sztrigyen, a hol az a Marosba ömlik.
A császáriak folytonos harcz között minden ponton visszavonultak. A Maros partjától a Piski mögött levő dombokig és túl az erdőségig egész nagy ütközet folyt. Bem utoljára tüzérségét is átszállította a hídon, és szokott modorában használta fel a kivívott sikert. Az ellenség lassanként kezdett engedni Pád felé. Bem gyalogsága hegyen völgyön keresztül utána iramlott. A Würtemberg-huszárok fényes támadást intéztek és visszaverték az ellenséges vérteseket.
A Mátyás-huszárok is megtámadták a velük szemközt levő ellenséges lovasságot, mely alkalommal azonban, miután a közbüleső helyen egy árokban vadászok voltak elbújva, az előnyomulásnál élénk tüzelés fogadta őket. Ez a körülmény visszafordulni kényszerűé őket s innen a Sztrigy felé futottak. A bihari lovasságot is oly zavarba hozta ez az egynéhány ágyulövés, hogy még azt sem várták be, mig a huszárok megfordulnak, már is visszanyargaltak a hídon.
Az 55-ik zászlóalj fönn a hegyeken ellövődözte készlelét és Bem előnyomulásának gyorsasága mellett lehetetlen volt egy másikkal még idejekorán fölváltani, s igy történt, hogy midőn meglátta a lovasságot tágítani, szintén megfordult. A Máriássy-zászlóalj, úgy szintén a többi csapat is így tett.
Sajnálkozva vette észre Bem, hogy a megnyert csata újra elveszett. Semmi áron sem akart visszamenni a hídon, utóbb azonban őt is magával sodorta az áramlat. A derék Würtemberg-huszárok hősiessége volt ahhoz szükséges, hogy az osztrákok gyors üldözése mellett tüzérségünk megmenekült.
Bem hadserege föl volt bomolva, s nem volt emberi szó, mely e szabálytalan tömegből újra hasznavehető alakot tudott volna képezni. Az ellenség nyakunkon ült, több ágyunkat lefegyverezte, a csatamezőn tömérdek halott és sebesült feküdt, növelve az általános rémületet. A Déva felé futás vágya a bihariak példája után oly ragadós lett, hogy sem kérés, sem fenyegetés, sem tényleges közbelépés nem volt képes megállítani a futamodókat. Ekkor mondta Bem ez emlékezetes szavakat:
— Vagy visszaveszem a hidat, vagy meghalok!
Én, megértve e szavak nagy jelentőségét, kértem a tábornokot, hagyja békével a futókat. Én ugyanis már előre készülvén ez esetre, a Szemeria és Dédács közt fekvő halomsort jelöltem ki gyűlhelyül, honnan az egész útnak és a síkságnak ura volt a sereg. Szerencsére a két székely szakasz, mely az éjt Dédácson töltötte és az ütközet alatt az oláh fölkelőkkel viaskodott, szép sorban ott állott a dombsor alatt, ezek által elfogattam a rendetlenül futó gyalogságot, Bethlen vezérőrnagy által Würtemberg huszárokból az egész dombsor hosszában kordont huzattam, melyen halálbüntetés alatt tiltva volt keresztülmenni. E rendszabály alkalmazása által félóránál rövidebb idő alatt újra megalakultak a zászlóaljak és nemsokára helyre lőn állítva a csatarend.
A második hídi csata
Eközben Bem is igen előnyösen állíttatta fel ütegeit az utón és az utszéli dombokon. A császáriak e szerint rendületlenül szétszórt tömeg helyett egy igen tekintélyes csapatot láttak maguk előtt jó rendben és előnyösen elhelyezve. Elkeseredve újból megkezdették tehát a harczot, s iszonyún tüzelve seregünk balszárnyát igyekeztek megkerülni. Bem azonban még idején észrevette szándékukat, s a jobbszárnyat a torontáli zászlóaljjal megkerülő. Az ellenség ágyúzására csak koronkint válaszolt, mert már alkonyodni kezdett.
Puchner, noha lőkészlete már alig volt, mégis heves ágyútüzzel akarta csapatainkat helyükről kiszorítani. De nem sikerült. Folyvást több és több térhez jutottunk. Az ellenség ágyúi azonban egyszerre csak elnémulnak. Kétségtelen volt, hogy Puchner ellövődözte puskaporát. Erre Bem minden oldalról szuronyrohamot intézett az ingadozó császáriak ellen, s rövid harcz után visszaüzte őket a hídon.
Az ütközet sorsa eldőlt. Az ellenség minden ponton hátrálni kezdett. Bem azonban utána, s egész Pádig kergeté; s csak az éj beálltával hagyott fel az üldözéssel.
Pádon csaknem valamennyi ház osztrák halottakkal és sebesültekkel volt teli. Ebből következtetve veszteségük mintegy kétezer emberre tehető. Sok tisztjük is elesett, köztük a derék lovasezredes: Losenau is. Ezenfelül több ágyú is került birtokunkba.
Mi körülbelül 5—600 embert vesztettünk. De Bem tábornok ismét megvetette lábát Erdélyben, s e győzelem erkölcsi hatása alatt újólag a támadó harczhoz fogott…
A piski csata harczállásai
Molnár Lajos honvéd főhadnagy, ki szintén résztvett a dicsőséges ütközetben — térképvázlatának mintegy magyarázatául — ekként öszszegezi a csata lefolyását:
I-ső harczállás 1o óra körül délelőtt.
(A) Báró Kemény Farkas parancsnoksága alatt reggel óta csatázó honvédsereg a piskíi-hid baloldalán levő völgytorkolatba vonult, ahol állást foglalt.
(B) A Sztrigy folyó balpartján levő erdő a piskii hídfő körül telve volt ellenséges gyalogsággal; ezek az országutat és a hídfőt tartották megszállva.
2-ik hadállás, 1o 1/2 órakor.
(C) A magyar segélyhad az országúton előre haladván, megérkezik a hareztérre. A csapat egyrésze rögtön az erdőség és a hídfő ostromára indul, s az ellenséggel összevegyülve átvonul a hídon a Sztrigy jobb partjára.
(B) Az erdőségben levő ellenség összevegyül az ostromlókkal, a kézi csatát kerülve, fölhágy az erdőség és a híd védelmével. Hátrálni akar, de a hídnak kocsiutját fölszedve találja. Ekkor a gyalogjárón közösen az ostromlókkal tör át.
3-ik hadállás, 11 órakor.
(D) A honvédsereg szuronyszegezve ostromolja a piskii kocsmát. Megkezdődik a szemtől-szembe való küzdelem, eleintén ritkább, majd
sűrűbb puskatűz kíséretében. A harcz egyre nagyobb téren folyik. A kocsma sövénykeritése hosszában, s az országút jobb és baloldalán levő
szántóföldeken puskatussal és szuronynyal viaskodó csapatok képződnek. Egy félüteg ágyú körül erős küzdelem foly.
(E) Az ellenség egy osztálya sűrű lövésekkel fogadja a kocsma ostromlóit. Szuronyharcz fejlődik. A szántóföldön levő félütegnél levagdalják az ágyuslovak köteleit. Az ágyuk körül a harcz még rettentőbb. Ezalatt a hegyoldalban levő tartalékcsapat szuronyszegezve előrohan. A másik perezben egy kibontakozó ágyu-üteg a hidat kezdi kartácsolni, s a veszendő ágyukat is visszafoglalja.
(C) Ekkor a honvédcsapat visszavonulva, a balparti erdőségben foglal helyet, s innen golyózáport zúdít az ellenségre. Eközben a 2-ik osztály lép a küzdőtérre. A visszavonuló csapatokkal egyesül, áthalad a hídon és az ellenségre tör. Az ellenség hátravonul, s erős ágyúzás közt iparkodik újólag
helyet foglalni.
(F) A honvédek folyvást bontakoznak a hídon át. A híd kocsiutja gyorsan bepallóztatik, s a tüzérség és a lovasság is előnyomul. Most a honvédség a balkéz felőli magaslat ostromlásához fog, majd a hegyderékban állást foglal, s rövid idő múlva az egész honvédsereg a tüzérség tüzelése közt csatarendben kibontakozik.
(G) Az ellenség minden ponton hátrál, s csak egy ágyulövésnyi távolságra állapodik meg. Ekkor csatarendbe áll, s tüzérsége ismét lőni kezd. A hegy derekán a fegyverropogás, a sík mezőn pedig, az országidtól balra, az ágyutűz mind a két részről folyton tart.
4-dik hadállás, délután 3 órakor.
(G) Az ellenség egész erejével ostromra nyomul, a lovasság megtámadja ágyú-ütegeinket, a balszárny pedig az előtte fekvő magaslatokat ostromolja.
(F) A honvédek visszavonulnak, a huszárság védi a hátrálókat és fedezi ágyúinkat. De a balparton, körülbelül egy ágyulövésnyire’megállapodik a sereg, s csatasorba áll.
(R) Az ellenség követi a visszavonulókat, ismét elfoglalja a hidat, úgyszintén az erdőséget. Itt megállapodik, s a gyülekező honvédekre kezd ágyuzni.
5-ik hadállás, délután 5 órakor.
(H) Az országút melletti dombon (jobb kézre) honvédtüzérek foglalnak helyet, s lövöldözik az ellenfél ágyúit. Eközben a zászlóaljak újra sereglenek. A honvédsereg csatarendbe áll, első sorba: a gyalogság, a második sorba: a lovasság. Sietve ostromcsapatok alakulnak és a honvédség egész erejével megint előnyomul. A balszárnyon a 11-ik honvédzászlóalj gyorsan haladva mellőzi az erdőt, a jéggel borított Sztrigyen nyomul át, s az ellenséget oldalba támadja.
(R) Az ellenség ágyúi elhallgatnak, a tüzérség hátrál. Immár csak puskatiizzel fogadja előnyomuló csapatainkat, de csakhamar egészen visszahúzódik. A honvédsereg elfoglalja az erdőséget, átvonul a hídon s üldözi az ellenséget. Este fél hétkor a csatának vége.
Inczédi Sámuel ezredes pedig, a fényes diadal egyik hőse, Gyalui Farkas kolozsvári hírlapírónak 1889-ben, élte alkonyán igy mondta el a piski csata előzményeit és lezajlását:
. . . Bem tábornok rendeletéből, a vízaknai szomorú végű csata előtt, báró Kemény Farkas vezénylete mellett a 11-ik zászlóalj, továbbá egy lovas szakasz és egy félüteg tüzérség Halmágyra (Zarándmegyébe) küldetett, hogy behozza onnan Beke ezredest 3000 emberrel. Beke ugyanis azt üzente Bemnek, hogy nem mer maga elindúlni, mert attól fél, hogy a rendes utakat az ellenség aláaknáztatta.
A kiküldött sereg Déváig nyomult. Déván azonban rósz sejtelemtől nyugtalanítva elhatározták a vezetők, hogy visszamaradnak és csak kisebb csapatot küldenek Beke fölkeresésére. Harmincz önkéntes vállalkozott, a kik Szigethy Miklós százados vezetése alatt el is indultak Halmágyra.
A főcsapat Déván maradt. Néhány napig időztek ott; egy éjszaka Salamon oláh néptribun meg is támadta őket. Az egyik házat már fel is gyújtották az oláhok. A honvédeknek ki volt adva parancsban, hogy riadó alkalmával ne sokat öltözködjenek, hanem a puskát, szuronyt, a tölténytartót öltsék fel és aztán: előre! így történt most is. A honvédség nagyrésze a legnagyobb pongyolában rohant ki a riadóra, de fegyveresen; s igy kiverte a támadókat. Százötvenen felül estek el oláhok közül, kiket én másnap eltemettettem.
Nemsokára megjött a Beke 3000 embere Szigethy kalauzolása mellett Dévára. De ugyanekkor halálra fáradtan, gőzölgő lovon érkezett Szászvárosból Bethlen Gergely gróf ezredes is, azzal a szomorú hírrel, hogy Bem Vízaknánál vereséget szenvedett, seregét az osztrákok szétverték. Bem maga seregének a maradékával Déva felé jön, az osztrákok üldözik.
Mivel a Beke segédcsapatai el voltak fáradva: csupán a 11-ik zászlóalj, Horváth kapitány vezetése mellett egy század Kossuth-huszár és a tüzérség gyorsan előre indult Bem elé. Ahogy azonban Piskit elhagyták: Szászváros felől az ágyudörgést hallottak. Nem tartották tanácsosnak, hogy tovább menjenek, hanem visszatértek a piskii hídhoz. Úgy számítottak, hogy a hid környékén sokkal inkább használhatnak Bemnek, mint a távolabb levő térés helyen, hol csapatjuk csekély számát is láthatja az ellenség.
Állást foglaltak tehát a piskii hídnál. Ez a hid közönséges fahíd volt, mely a Sztrigy vizén vezetett által. A hidat két részre osztotta egy választógerenda. Az egyik részt lebontották azért, hogy annál nehezebben jöhessen át az ellenség. A Sztrigy vizén erős jégzajlás volt e napon. Délután 1 óra tájban érkezett meg Bem, maroknyi elnyomorodott csapatja kíséretében.
A hídnál, hol a Kemény csapatjai várakoztak, a halálra csigázott tábornok éles, elijesztő hangon így szólt hozzánk:
— Látják! Látják! semmim sincs egyebem, csak a zsebkendőm!
Azok az átkozottak mindent elvettek!
Ezután kijelentette, hogy Dévára vonul, mert pihenésre van szüksége. Meghagyta, hogy a piskii hidat az utolsó csepp vérig védjük.
A tábornok csakugyan Dévára ment. Az ellenség alig egy óra múlva már a nyomában volt. A zajló Strigyen nem gázolhatott keresztül, a hidra veté magát. Tízezer főnél több volt ez a sereg, mely Puchner vezetése mellett üldözte Bemet. Az első rohamot a 11-ik zászlóalj, a huszárság és a félüteg tüzérség keményen visszaverte. Ezután az ellenség jól távolra visszavonult. Csapatunk azonban egész éjjel át ébren volt.
A főtisztek vacsora után egy csűrben húzódtak meg. Kora reggel épp ezt a csűrt kezdte ágyúzni az ellenség. Valaki nyilván elárulta éjjeli tanyánkat. Szerencsére azonban baj nem történt, mert gyorsan kijöttünk a csűrből. A csűr lövetése után az ellenség támadni kezdett. Kemény Farkas báró a hidra vezényelte a huszárságot. Horváth Miklós kapitány vezeté őket; s mindjárt a roham elején öt golyó érte a kapitányt, aki azonnal meghalt. A huszárság erre visszakanyarodott a hídról. Most a 11-ik zászlóalj vonult előre nagy tűzzel.
Az ellenség ekkor követte el azt a hírhedt „fehérzászló“ csínyt. Az erős roham közepette ugyanis hirtelen fehér kendőket tűztek szuronyaikra. Erre a honvédek rögtön beszüntették a támadást és gyanútlanul közeledtek. Tisztjeink beszélgetni kezdtek a kegyelmet kérő osztrák tisztekkel. Br. Kemény Farkas szintén oda sietett lóháton. „Ön Bem tábornok“? kérdezte tőle az egyik osztrák tiszt. „Én vagyok!“ — válaszol félig tréfásan Kemény. E pillanatban a tiszt neki vágott kardjával, s az erős vágást alig tudta félreugratás által kikerülni Kemény. Ekkor a honvédség teljes erővel veté magát a támadókra, s szuronyszegezve szétkergette őket. Eszeveszetten menekült az ellenség. Visszavonulásában egy útszéli fogadó pinczéjében százon felül rejtőztek el az osztrák katonák közül. A honvédek a pinczeablakokon át lődösték le őket.
A visszavonuló osztrákok Piski háta megett a hegylánczolatra vonultak; erre a honvédsereg a szemközti magaslatra húzódott. Alant pedig a Bem és Beke csapatai állottak. A magaslaton a honvédek közt azonban hirtelen, váratlanul óriási pánik támadt. „Nincs töltény /“ kiáltotta el valaki. Futótűzként terjedt ez a rémkiáltás és eszeveszetten rohantak le rendetlen futásban a magaslatról. Az ellenség, persze, közzéjök lövet. A futó csapat nekirohant a hídnak, melyen éppen átvonultak a Beke csapatai. Ezek is zavarba jöttek, már-már hátulról gombolyaggá szorítja őket a rohanó honvédség, — ámde ekkor gyors elhatározásával beleugrom a zajló Sztrigybe és erre utánnam jön az egész 11-ik zászlóalj. S valamennyien átgázolunk a vizen anélkül, hogy baj esett volna. Ha ez nem történik: óriási zűrzavar támad a hídon, s az ellenség aligha meg nem semmisíti egész seregünket.
Eközben Puchner uj rohamra vezényel, és át is tör a hídon. Azonban ekkorra már rendezkedtek a csapataink és vitézül visszaverték a támadókat. Ekkor esett el Losenau osztrák ezredes, kit egy magyar ágyúgolyó terített le. Az osztrákok vesztesége igen nagy volt; több mint ezer emberük esett el, vagy 600-an pedig megsebesültek. A mi veszteségünk holtakban és sebesültekben: 500 ember.
E szép győzelem után Bem üldözni kezdte az osztrákokat, kiknek egyrésze Szász-Sebes, másrésze Gyulafehérvár felé hátrált. . . .
A nagy összecsapás, mint Czecz és Inczédi följegyzéseiből látjuk, mindakét félnek óriási áldozatába került. „A piski hid körül, — beszéli egy szemtanú, — rakással feküdt a sok holttetem, a zajló Sztrigy pedig még másnap is piroslott a vértől.“
Bem, ráköszöntvén áz éjszaka, csak Pádig üldözhette az ellenséget. Másnap, február 10-én azonban ismét tovább nyomult, Puchner után, Szász-Sebes felé.