Támogatási lehetőség

„Déva határában egy számunkra nagyon fontos, elhagyott történelmi emlékhely árválkodik, a piski csatatér és a rajta álló csárda, mely azon az emlékezetes 1849. február 9-i napon, véres harcok során többször is gazdát cserélt. Úgy gondolom, hogy ez a történelmi emlékhely mindannyiunk közös öröksége, az itt elesett közel 1500 magyar, osztrák, román és ki tudja még hány nemzet fiai, mindannyian egy jobb jövőért, saját hitüktől vezetve áldozták életüket. Itt nem győztesek és vesztesek nyugszanak, hanem csatatéren elesett katonák, róluk méltóképpen megemlékezni, tiszteletükre egy emlékparkot létrehozni hiszem, hogy Isten akarata szerinti kötelességünk. Ezért bizalommal fordulok az emlékhely tulajdonosa és a működtető Szt. László Alapítvány nevében hozzátok, és összefogásra hívlak, gyertek közadakozásból kezdjük meg a történelmi emlékpark kialakítását. Mindenki támogatását, segítségét nagy szeretettel köszönöm! ” (Böjte Csaba felhívása)

A támogatási lehetőség a Szent László Alapítvány számlaszámaira történő utalással (kérjük a közleménybe a “Piski” megjelölést beírni):

Bank neve: OTP BANK Romania SA

Bank címe: B.-ul 22 Decembrie, bl. E, sc. B, Deva

Kedvezményezett neve: Fundatia Sanct Ladislau

RON: IBAN RO27OTPV340001266315RO02

HUF: IBAN RO58OTPV340001266315HU01

EUR: IBAN RO11OTPV340001266315EU01

USD: IBAN RO68OTPV340001266315US01

SWIFT KÓD: / COD BIC: OTPVROBU COD CLIENT: 1266315

A Piski Történelmi Emlékpark megbízott vezetője a Szent László Alapítvány részéről Zólya Levente régész, ő szívesen áll rendelkezésre a részletekkel kapcsolatosan. E-mail: szentlaszloalapitvany2020@gmail.com

Technikai információk:

A támogatásra szánt összeg (a fenti négy pénznem valamelyikében) utalásának megtörténte után kérjük küldjön egy e-mailt a szentlaszloalapitvany2020@gmail.com címre, amely tartalmazza nevét, az utalás összegét, pénznemét. Az e-mail beérkezése után pár napon belül elküldjük Önnek a sorszámozott és az Ön nevére kiállított téglajegyet PDF formátumban.

Az 50.000 Ft (700 RON, 150 EUR, 170 USD) feletti utalásnál kiemelt támogatói oklevelet állítunk ki és küldjük el e-mailen PDF formátumban.

Támogatóinkat a weboldalon is megjelentetjük (névsor szerint), ha nem szeretne szerepelni a támogatói listán, kérem jelezze az e-mailben!