A REMÉNY emlékoszlopának nevezte Böjte Csaba atya az 1849-es piski csata emlékére állított obeliszket, amely immár eredeti köveiből összerakva a hajdani piski csárda kertjében kapott helyet. Az emlékművet eredetileg 1889-ben állították a győztes piski csata helyén. 1920 után ledöntötték, köveinek nagy részét csak az 1990-es években sikerült összegyűjteni a helyi katolikus templomkertbe, ahol az obeliszk csúcsköveiből összerakott emlékoszlop szolgált hosszú évekig a március 15-i megemlékezések fő helyszínéül.
Böjte Csaba atya kezdeményezésére a Szent László Alapítvány megvásárolta a hajdani piski csárda épületét, és elindította annak helyreállítását. Ennek kertjében sikerült visszaállítani eredeti formájába a hajdani obeliszket is. Az 59 kőből álló emlékmű újraépítése megtörtént. Restaurálása és a talapzatán álló táblák elhelyezése még folyamatban van. Böjte Csaba atya meghívására szeptember 13-án hálaadó ünnepségre került sor az újraállított obeliszknél.
Minden elesett katonáért imádkozunk
„Azért gyűltünk össze, hogy imádkozzunk, az itt elesett közel 1500 katonáért, akik mindannyian hősök, függetlenül attól, hogy melyik oldalon harcoltak. És köszönetet szeretnénk mondani mindazoknak, akik segítettek ennek az oszlopnak az újraállításában. Büszkén, örömmel mondhatom, hogy ez az emlékmű annak idején közadakozásból épült, és most sincs benne semmilyen állami vagy pártpénz. Adja, Isten, hogy ugyanilyen lendülettel tudjuk befejezni ezt a munkát, a piski csárda épületének felújítását is” – mondta köszöntőjében Böjte Csaba atya, átadva a szót dr. Vass László hagyományőrző ezredesnek, aki a piski csata történetét elevenítette fel: „1849. február 9-én közel tíz órán át tartó küzdelemben 5,5 ezer magyar és 7,5 ezer osztrák és román katona küzdött a híd birtoklásáért. Az ütközet változó hevességgel és változó szerencsével folyt, és a nap végére közel 1500-an hevertek holtan a csatatéren. Azzal együtt, hogy ez az ütközet a magyar fegyverek győzelmével végződött, az itt álló obeliszk valamennyi elesett katonának emléket állít.”
„Ez az emlékoszlop nem csupán tárgyiasult emléke a történelemnek, de a kegyelet helye is, ahol azokra kell emlékeznünk, akik a hazáért, a nemzetért, a szabadságért áldozták életüket. Az emlékezés azért is fontos, mert nem csak térben, hanem időben is megjelenik. Február 9-e, gondolom ezentúl minden évben az emlékezésnek a napja lesz. Reményeink szerint jövőre a táblák is felkerülnek erre az emlékműre” – fogalmazott köszöntőjében Harrach Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke.
Egy közösség emlékezetét állítjuk vissza
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a történelmi gyökerek megerősítésének fontosságát hangsúlyozta, köszönetet mondva mindazoknak, akik ebben szerepet vállalnak: „Ma, amikor ezeket a köveket helyreállítjuk, akkor tulajdonképpen visszaállítjuk egy közösségnek az emlékezetét. Ezek a kövek valamikor úgy, ahogy itt elhangzott, azt az obeliszket formálták meg, amely a Bem-dombon állt, és amelyet 1920 után leromboltak, eltüntettek, elvittek, eltemették. Ahogy ez sokszor megtörtént a történelem folyamán, mindig voltak olyanok, akik azt gondolták, hogy ha a múltat megidéző köveket, tárgyakat eltüntetik, akkor a múltat el lehet törölni. A történelem ismétli magát. Ma is van olyan, hogy a múltat el akarják törölni, meg akarják szüntetni. Ez azt jelenti, hogy a gyökeret akarják elvágni. A gyökér nemcsak tartja a fát, hanem táplálja is. Amikor a gyökeret elvágják, akkor a fa életét kioltják, nem terem többé. Amikor ezeket a köveket ide visszaállítjuk, akkor tulajdonképpen azokat a gyökereket erősítjük meg, amelyek a magyar nemzetet, a magyar közösséget táplálták. És azt üzenjük azoknak, akik a múlt eltörlésével foglalkoztak és foglalkoznak, hogy nem lehet eltörölni az emlékezetet. Mindig lesznek olyanok, akik továbbviszik az a történetet, azt a történelmet, amely a miénk. Mindig vannak szülők, vannak tanárok, vannak lelkészek, papok, akik továbbadják a történetet a legnehezebb időkben is. És mindig van egy olyan közösség, amely megérti, és magába szívva a történetet, a történelmet, az emlékezetet továbbviszi. (…)
Bem tábornok katonái itt a hidat védték, és akkor azt mondta a történelem szerint a tábornok, hogy ha a híd elesik, akkor Erdély is el fog esni. Akkor a híd nem esett el, és akkor Erdély megmaradt. Tulajdonképpen most ismét hidat építünk, hidat építünk a múlt és a jövő között. Egy olyan hidat, amely összeköti azokat az embereket, akik a szabadságot szeretik. Akik a múltat meg akarják őrizni, és tudják, hogy csak egy erős múltra lehet biztos jövőt építeni. Akik tudják, hogy szabadság nélkül nincsen jelen és nincsen jövő, de akik pontosan ennyire tudják, hogy a szabadság mindig egy közösségben megélt szabadság kell hogy legyen. És tudják azt, hogy gyökerek kellenek, kövek kellenek ahhoz, hogy a jövő biztos lábakon álljon. Többről van szó, mint egy szimbólumnak a visszaállításáról, itt a piski csárda mögött. Hisz ezzel itt egy közösségnek a jövőjét is megerősítjük” – mondta Kelemen Hunor, kiemelt köszönetet fogalmazva meg Böjte Csaba atya felé, illetve megköszönve Piski város polgármesterének is a támogatást.
Visszaszerezni a szülőföldet
Winkler Gyula Európai Parlamenti képviselő a szülőföld visszaszerzésének fontos mozzanataként értékelte az emlékoszlop újraállítását. „Én talán azt a gondolatot szeretném megfogalmazni, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség 35 évvel ezelőtt fogalmazott meg, és amely mentén dolgozunk partnereinkkel, a civil szervezetekkel, az egyházakkal, az erdélyi magyar közösség minden egyes tagjával. Ez a gondolat a szülőföld visszaszerzésének a gondolata. Ez pedig sokféleképpen valósul meg. Van, amikor azt jelenti, hogy jogokat kell visszaszerezni.
Van, amikor restitúciót kell megvalósítani az egyházaink és a civil szervezetek, illetve a közösségek irányába. És van, amikor újra kell építeni azt, amit az előttünk járók szétromboltak. (…) Mi itt szórványban vagyunk, kevesebben, mint a többségiek, de nem kevesebbek. És ilyen szempontból akkor, amikor sikerült egy darabkáját visszaépíteni a történelmünknek, akkor valóban úgy érzem, hogy ennek a cselekvésnek vagyunk részei, amelyet úgy fogalmaztunk meg, hogy a szülőföld visszaszerzése. (…) És azt szeretnénk, hogy minél teljesebbé tudjuk tenni a szülőföld visszaszerzésének a valóságát, a realitását. Azzal is, amit Csaba testvér nem először végzett el itt Hunyad vármegye földjén, gondoljunk csak a Veresbástyára, Bethlen Gábor erdélyi fejedelmünk szülőházára, gondoljunk más ilyen cselekedetekre. Nagyon büszkén állok itt önök előtt, hogy sikerült partnernek lenni Böjte Csaba kezdeményezéseihez, másoknak a kezdeményezéseihez. Hál’ Istennek, ma olyan sok van, hogy most nehéz lenne felsorolni, hogy mi mindenbe vágtunk bele itt, Hunyad megye földjén. És én az itt elhangzó imába, ha lehet, azt a gondolatot is bele szeretném szőni, hogy a jövőben még hosszú-hosszú évtizedeken keresztül legyen annyi jó szándékú vendégünk, mint aki ma itt van velünk együtt ünnepelni és imádkozni, legyen mindig erőnk újrakezdeni, újból megtalálni azokat az eszközöket, amelyekkel visszaszerezhetjük a szülőföldet itt Dél-Erdély földjén is.”
Dézsi Attila az emlékoszlop jelenkori történetéről beszélt, kiemelve Schreiber István hajdani Hunyad megyei EMKE-elnök szerepét a piski obeliszk megmentésében, majd a város polgármesterének üdvözlő szavait tolmácsolta: „A román–magyar együttműködés Piskin kiváló és gyümölcsöző. Mindent megteszünk a közös érdek, a piski érdek, a piski brand és a piski név öregítésére. Támogatjuk és támogatni fogjuk a magyar közösséget minden tervében és minden tettében. És köszönöm Böjte atyának a munkáját és mindazt, amit tesz közösségünkért.”
Van jövő, van holnap!
A felszólalásokat követően a Szent Ferenc Alapítvány kovásznai és szászvárosi házainak közösségei, a Sicton zenekar dallal, verssel gazdagították az ünnepséget, majd a jelenlévők megkoszorúzták az emlékművet.
A piski rendezvényen fogadták a Hunyadi Rend szervezésében immár 20. alkalommal megrendezett Kárpát-medencei motoros zarándoklatra érkezőket is. Innen Szászvárosra vezetett a motoros zarándokok útja, ahol részt vettek a Böjte Csaba atya által celebrált tanévnyitó szentmisén is. Zárásképp, Piskin a motorosokat is köszöntötte Csaba testvér, és egy sikeres, békés, örömteli tanévért fohászkodott. „Úgy gondolom, hogy az itt elesett katonák is hálásak, hogy mi gyertyát gyújtunk, koszorút helyezünk, imádkozunk ezen a helyen. De meg is kérjük őket, hogy segítsenek az előttünk álló tanévben. Tudom, hogy a gyerekeink, ha nem is a császári sereget kell legyőzzék, csak a szorzótáblát, a történelemnek, a magyar irodalomnak mindenféle nehézségét, ehhez is kell bátorság, kitartás. Ezért tanévnyitó obeliszkszentelést tartunk. És a motorosokat is meghívtuk erre az eseményre, mert ez a 20. alkalom, hogy ellátogatnak hozzánk, és el szoktam mondogatni, ültessék nyeregbe a gyerekeket, mutassák meg, hogy egy ilyen egyes, kettes, hármas sebességben megélt nyári lazítás után, van itt négyes, ötös, sőt padlógáz is, hogy kapaszkodjon az a gyerek, és érezze, hogy csörgedezik benne a vér. Mert én úgy gondolom, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint amit megvalósítunk. És a gyerekeinket lelkesítenünk, bátorítanunk kell, hogy igen, meg tudod csinálni.
Számomra ez az oszlop a remény oszlopa. Nemcsak azért, mert a remény évében valósult meg, hanem azért is, mert a mai világban, amikor olyan nehéz összefogni, és valakinek a zsebéből az adományt kiénekelni, hát megvalósult. És az ég felé mutat. Van jövő, van holnap! Adná Isten, hogy tényleg ez a remény oszlopa a szívünkben is reményt, bizalmat szüljön. Bizalmat egymás iránt, a jövőnk iránt is, és főleg a dél-erdélyi magyarság iránt. Ne hagyjuk, hogy elvesszen ez a fontos bástya. Olyan értékes ez a táj, annyi természeti, történelmi kincs van itt. Mégis olyan ritkán állnak meg az autópályán száguldók. Adná Isten, hogy senki ne menjen itt úgy el, hogy legalább egy jó kupa bort, vagy ha vezet, akkor egy kávét, vagy valami hasonlót el ne fogyasszon. Én erre szeretnék áldást kérni a jó Istentől” – zárta a piski ünnepséget Csaba testvér. Majd felcsendült a kedvelt honvéddal, és hamarosan felzúgtak a motorok, több száz motoros zarándok indult tovább a szászvárosi Szent Erzsébet Otthon felé, ahol az immár hagyományos rend szerint a szentmisét követően megmotoroztatták a Szent Ferenc Alapítvány gyermekeit. Hálával és örömmel zárult a nap.
Forrás: NYUGATI JELEN, írta: Gáspár-Barra Réka